Amikor a vonat dudálva elindult, még ácsorogtam egy kicsit, aztán látván, hogy tovatűnt, szép lassan nekiduráltam magam és a többiek mögött haladva én is átlépkedtem a síneket. Tudtam, hogy tiltott helyen járok, de mindig így közlekedtem, ha a legrövidebb úton szerettem volna elhagyni az állomást. Nem volt rossz hangulatom, még talán dudorásztam is halkan. Örvendeztem, hogy nem kell újra elővennem az esernyőmet, mert az eső hirtelen elállt. Mire átbújtam a kerítésen és a töltés oldalán egyensúlyozva leereszkedtem, a nap is kibukkant a felhők mögül. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy különös illatot hoz az őszi szél. A vizes, kissé korhadt avar és a föld összekeveredett illatát. Nem volt kellemetlen, hanem inkább újszerű, ahogy befészkelte magát a zsigereimbe. Megálltam, egy pillanatra még a szememet is behunytam. Élveztem a pillanat varázsát.
Hozzászólások